|
|||||||||
Asztrológia: az önismeret kalandja
2008-08-26 07:45:00
Az asztrológia tudománya sokak számára misztikusan hangzik. Ez a tudomány mégis megtanulható.
Mit hoztál? Üres horoszkópot– Ez egy horoszkóp sematikus rajza. Emlékszel még, mit tanultunk a tengelyes tükrözésről? Azzal, hogy a kört félbevágom, kialakul a felosztás: a bal oldal az ÉN oldala, a jobb a külvilág: az egész pedig az egyén horoszkópja. Amit tehát a jobb oldalon látunk, azt az egyén csak a külvilágnak éli meg. De ez valójában belőle fakad. Jó ábra arra, hogy megértsük: a világ májá, látszat, s így tükör is: hisz minden, amit látunk, az mi magunk vagyunk. De ezt többnyire nehéz befogadni, hiszen gondolj bele, az ÉN valamilyennek képzeli saját magát, ám nehezen fogadja el, hogy bizony olyan a tartalmakkal is összefügg, amelyeket nem szeret. Azért hoztam el, mert mostanában ennek az ábrának a vonatkoztatási rendszerében oktatom az asztrológiát. Sőt, most már októbertől elindítok egy olyan hároméves önismereti képzést is, amelyben felhasználom az asztrológiai ismereteket a pszichológiával ötvözve, évi 120 órában. Tudom, hogy újraindult az asztrológusképzés is; az új. Kiknek szánod a hároméves iskolát?– Bárkinek, aki rászánja a hétvégéit önmagára, és nem riad meg az első akadályoktól. Az utóbbi években írtam könyveim (Kalo Jenő: A gyógyulás szelencéje, Daubner–Kalo: A tudattalan nehezen járható ösvényén) után most, év végén jelenik meg a következő kötet.
Tudom, nem jóslás az asztrológia, de mégis mire számíthat az, aki tisztességgel végigcsinálja?– Az első évben az asztrológián keresztül szembenézünk önmagunkkal, megtanuljuk a horoszkóp kiértékelésének kezdő lépéseit. A második évben két nagyon személyes témakörrel foglalkozunk: az egészségünkkel és a párkapcsolatainkkal. Ez utóbbin az összes emberi kapcsolatot értem. Megnézzük, miért alakult eleddig az életünk úgy, ahogy. A harmadik évben személyes gyakorlatokat tanulnak a hallgatók, amelyek segítenek saját élményben földolgozni mindazt, amit megtanultak az előző két évben, elméletben. Megváltozik a világlátása annak, aki veled találkozik, annyi bizonyos!– Biztos, hogy szintézisben látja majd önmagát, saját élethelyzetét. Képes lesz kezelni a napi konfliktusait, megtanul másképp hozzáállni az élethez… elfogadóbbá, megengedőbbé, megértőbbé válik… bölcsebb és boldogabb lesz. Visszatérve az egészségre, szerinted mennyire veszik komolyan az emberek a saját testüket, lelküket, annak ismeretét, szeretetét, gondozását?– Döbbenetes fölmérést olvastam. Elképesztő, hogy az embereknek mindössze 47 százaléka gondolja úgy, hogy tehet valamit az egészségéért. Arról már nem is esett szó, hogy valójában tesznek-e valamit is… Ezért kap komoly jelentőséget az a második évben, hogy milyen módon teszi magát beteggé valaki, illetve hogy hogyan gyógyulhat meg. Itt kifejezetten a felfogás változására helyezem a hangsúly. Sok-sok ismeretlenség veszi körül az asztrológiát, például senki sem tudja, honnan való.– Ez igaz, csak teóriák, vélekedések vannak, kézzelfogható bizonyíték nincsen az eredetére. Okkult tudomány. Titkos, nem ismert. Ha elkezdjük vizsgálni az ókori vallások kialakulását, akkor elég hamar kitűnik, hogy van egy nyitott, a köznép számára elérhető olvasata a filozófiáknak, és létezik egy úgynevezett titkos tanítás, amit a beavatottak ismernek. Minden nagyobb vallás mellett megtaláljuk ezt a mélyen ezoterikus, belső utat járó lehetőséget. Az asztrológia mint csillagbölcselet is okkult tudomány, hiszen nagyon mély belső tanítást ad. Minden olyan út, amely befelé tart, titkos. Nem tartozik másra, mert olyan belső élményekre épül, amelyeket nem tudunk megbeszélni. Ha megiszol egy pohár vizet, nem tudod elmondani, hogy pontosan mit éltél át. Mindenki a saját élményét próbálja megfogalmazni, de az még nem a „tényleges” víz.
Címkék: asztrológia, önismeret, karma, horoszkóp, kínai horoszkóp
cikkajánló
|
||




megosztás.jpg)














