Drágábbak az egészségesek?

A két kutató azzal magyarázza az eredményeit, hogy az egészségesebb életet élő embereknek sokkal magasabb a várható élettartama, ezért hosszabb időn keresztül, összességében több egészségügyi ellátást vesznek igénybe, mint a nem egészségesen élők.

Az egészségügyi közgazdaságtannal, különösképp pedig az elöregedő társadalmak egészségügyével foglalkozók előtt hosszú ideje jól ismert tény, hogy az ember élete során a halála előtti egy-két évben „használja el”a legtöbb egészségügyi forrást. Ez gyakorlatilag alig függ attól, miként, illetve mennyi idős korában hal meg: kilencven évesen végelgyengülésben, vagy ötvenévesen valamilyen infarktusban. Ma, amikor a szív- és érrendszeri eredetű katasztrófák már egyre ritkábban vezetnek azonnali halálozáshoz (tegyük hozzá: szerencsére), az ezeknek inkább kitett emberek, nevesen dohányosok, elhízottak is inkább egészségügyi intézményekbe kerülnek a koporsó helyett – még akkor is, ha átlagosan mégis rövidebb ideig élnek, vagyis rövidebb ideig okoznak költségeket egészséges társaiknál. De higgyük el a holland kutatók eredményeit.

A TESZ Alapítvány szerint a legfontosabb kérdés: milyen költségeket is vettek figyelembe, amikor azt mondták az egészségesekre, hogy „drágábbak”?

Mint a tanulmányra hivatkozó cikkekből kitűnik, kizárólag magukat az egészségügy ráfordításait. Ezt a gondolatmenetet folytatva viszonylag hamar, éspedig minden logikai zökkenő nélkül eljutunk oda, hogy a legolcsóbb, ha meg sem születik valaki: hiszen akkor se az egészségügynek, se a nyugdíjrendszernek nem kell rá költenie, nem kell neki munkanélküli segélyt fizetni, ha netán állás nélkül marad, de gyerekei se lesznek, hogy családi pótlékért folyamodhasson, és így tovább. Az iróniát félretéve: ha az egészségügynek nem csak a költségeit, de a szektorhoz való hozzájárulások, járulékok mennyiségét is figyelembe vették volna a kutatók, akkor valószínűleg egész más eredményeket kapnak. Az egészséges emberek ugyanis átlagosan jobb teherbírásúak mint azok, akik évek-évtizedek óta rombolják egészségüket, ezért nagyobb a munkateljesítményük, vagyis várhatóan nagyobb a fizetésük, így járulékot is többet fizetnek. De ami összességében az adott gazdaságok szempontjából sokkal fontosabb, éppen azért fizetnek több járulékot, mert többet is termelnek.
A tanulmány szerint aktív korukban az elhízottak egészségügyi, ún. közvetelen költségei a legmagasabbak. Ezen felül figyelembe kell vennünk a fentiekhez járuló, ezek többszörösét kitevő ún. indirekt költségeket, melyek a beteg termeléskieséséből adódnak. Aki többet betegeskedik, az nem csak többet hiányzik a munkahelyéről, hanem valószínűleg akkor is kisebb a teljesítménye, amikor épp dolgozik.

Ha pedig nem csak „termelőeszközként”, hanem emberként is tekintjük az embert, anélkül, hogy az élet értékét megpróbálnánk valami pénz-egyenértékesben kifejezni, nem hagyhatjuk figyelmen kívül mindazt az értéket, amit egy, munkaerőpiacilag esetleg már nem aktív ember előállít. Vajon fog-e egy (átlagos) 78 éves, dohányos nagypapa az unokájára vigyázni? Süt-e a 78 éves, dohányos nagymama süteményt? Nem, hiszen várhatóan már egy éve halott. A nemdohányzó nagypapa és nagymama ezzel szemben valószínűleg még jó egészségnek örvend – saját és egész környezete nem kis örömre.