Epementő operáció

A laparoszkópiás technika bevezetésével óriási szemléletváltásnak lehettünk tanúi, az új eljárásnak köszönhetően csupán néhány, fél–egy centiméteres vágást kell ejteni a beteg hasfalán. A laparoszkópiás technika a hasüregbe történő behatolást tette nagyságrendekkel egyszerűbbé, maga az operáció napjainkban is a korábban bevált gyakorlat szerint zajlik. A laparoszkópiás technikát elsősorban epeműtéteknél alkalmazzák, azonban más hasűri problémánál is segítségül hívható.

Miben különbözik az új eljárás a korábban alkalmazott módszertől?

A hagyományos technikával végrehajtott operáció során a bordával párhuzamosan, a köldök felett középvonalban vagy harántirányban ejtünk 10-15 centiméter nagyságú vágást. Azért van szükség ilyen nagy felület átvágására, hogy a sebész keze és műszerei beférhessenek a hasüregbe. Ezzel szemben, a laparoszkópos módszer alkalmazása során két 5 milliméteres és két 10 milliméteres behatolási metszést ejtünk a páciens hasfalán. A kilencvenes évek elején vált ismertté az úgynevezett mini-laparotómiás eljárás, melynek során a beavatkozást 3–5 centiméteres metszéssel végezték. Ez a technika a laparoszkópiás eljárás átmeneti helyettesítését jelentette, mivel olcsóbb. A mini-laparotómia során azonban a műtéti terület csupán egy-két centiméteres szakasza látható – szemben a laparoszkópiával, mely áttekinthetővé teszi az egész hasüreget. Éppen ezért a mini-laparotómia folyamatosan visszaszorult.

A laparoszkópiával végzett operáció során az egyik 10 milliméteres vágást a köldökben ejtjük, ez a seb a műtétet követően szinte nyomtalanul el is tűnik. Sebészeti szempontból természetesen nem az a legfontosabb, hogy a vágás alig hagy nyomot maga után, hanem az, hogy a kisebb sebek gyógyulása sokkal kevesebb fájdalommal jár együtt. Amikor 10-15 centiméteres vágást ejtettek a beteg hasán, az operáció után még a légvétel is fájdalommal járt együtt, ennek következtében felületessé vált a tüdő átszellőzése, ami növelte a tüdőgyulladás kialakulásának esélyét. A kisebb sebek nem akadályozzák a légzést, így a komplikációk kockázata sem olyan jelentős, mint korábban. Fontos emellett az is, hogy a laparoszkópiával operált betegek hamarabb mobilizálhatók, a kórházak nagy része akár már a műtétet követő napon hazaengedi pácienseit. Azáltal, hogy a beteg könnyebben mozog, a trombózisos szövődmények kialakulásának is elejét vehetjük, ráadásul a kis metszéssel járó beavatkozásokat követően csökken a sérülések és vérzések kialakulásának kockázata is.

Hogyan zajlik az operáció?

A beavatkozás előtt a hasüreget fel kell fújnunk gázzal, hogy a szúrt sebeken át bevezetett műszerekkel szabadon mozoghassunk a hasüregben anélkül, hogy ott sérülést okoznánk. A köldökön keresztül videokamerával ellátott optikát vezetünk a beteg testébe, ennek segítségével tudunk megfelelően „körülnézni” a hasüregben – éppen ezért diagnosztikai eljárásként is alkalmazható ez a technika. A többi kisebb metszést azért ejtjük, hogy a speciális ollót, csipeszt és egyéb műtéti eszközöket is használni tudjuk. Ezek a műszerek különböznek a hagyományos eszközöktől, a kis, fél centiméteres ollót például egy körülbelül 40 centiméteres szár köti össze a markolattal. A beavatkozás során nagy segítséget nyújt számunkra az úgynevezett Veress-tű. Ezt 1938-ban fejlesztette ki a kaposvári orvos, és ma az egész világon használják. A tű belsejében egy mozgó, tompa dugattyú helyezkedik el, amely a hasüregbe vezetve előreugrik, és megakadályozza, hogy a tű további sérüléseket okozzon. A műtétet követően a kis metszéseket egy-egy kapoccsal zárjuk össze, a hasüregben pedig egy draint helyezünk el.

Miért van erre szükség?

A beavatkozás során az epehólyagot a májágyból fejtjük ki, helyén seb keletkezik, ezért megvan a veszélye annak, hogy epecsurgás vagy bevérzés alakuljon ki. A hasüregben visszahagyott drain kivezeti az esetleges váladékokat, megakadályozva, hogy komplikáció alakuljon ki. Ha ez nem történik meg, a draint a műtétet követő napon el is távolítjuk, indokolt esetben azonban tovább bent kell hagyni, ugyanis életmentő lehet.

Az epe betegségei mellett milyen problémákon segíthet az új módszer?

A laparoszkópiás technikával majdnem minden, a hagyományos módszerrel is elvégezhető hasűri műtétet végre lehet hajtani, ezek egy része azonban ma még sebészi bravúrnak számít. Az epeműtétek mellett alkalmazható lépeltávolítás esetén végezhető ezzel a módszerrel vakbélműtét, operálhatunk vele hasnyálmirigyet, májat, elláthatjuk vele a gyomorperforációt, helyrehozható laparoszkópiás módszerrel a hasfali és lágyéksérvek jó része, illetve segítségül hívhatjuk egyes nőgyógyászati és urológiai problémák esetén is. A laparoszkópiás eljárás lehetővé teszi a szinkronműtétek elvégzését is, ami azt jelenti, hogy egy ülésben eltávolíthatjuk a beteg epehólyagját, és orvosolhatjuk nőgyógyászati panaszait is. Évekkel ezelőtt még azt vizsgáltuk a szakmai kongresszuson, hogy melyek azok az esetek, amikor élhetünk a laproszkópia nyújtotta lehetőségekkel, két éve pedig már arról beszéltünk, hogy melyek azok a ritka esetek, amikor a hagyományos műtét indokolt.

A korábban említett kizáró okokat, amelyekről azt gondoltuk, hogy fennállásuk lehetetlenné teszi a laparoszkópos beavatkozást, sorra megcáfoltuk a kollégákkal. Kezdetben például úgy gondoltuk, hogy extrém kövérség esetén nem javasolt laparoszkópiás technikát alkalmazni, a tapasztalatok azonban rávilágítottak arra, hogy a beavatkozás pont ezeknél a betegeknél jelenti a legnagyobb előnyt. A hagyományos eljárással az ő esetükben akár 20 centiméteres metszésre is szükség lehet, ráadásul a zsíros hasfalon a sebfertőzések létrejöttének kockázata is többszöröse az átlagosnak, ami fokozza a postoperatív sérvek kialakulásának veszélyét.

Milyen esetekben nem alkalmazható a módszer?

A hasűri betegségeket vizsgálva meg kell különböztetnünk a daganatos, illetve a nem daganatos megbetegedéseket. Előbbieknél eleinte azért nem alkalmaztuk a laparoszkópos technikát, mert a beavatkozás során nem használhatjuk tapintásra a kezünket. Ennek kiküszöbölésére jött létre az úgynevezett egykezes laparoszkópos technika, melynek lényege, hogy a sebész egyik kezét egy 6-7 centiméteres vágáson át bevezeti a hasüregbe, ezzel tapint, operál, és emellett alkalmazza a speciális, laparoszkópiához szükséges eszközöket is. Mivel az operáció előtt a beteg hasát fel kell fújnunk gázzal, figyelembe kell vennünk, hogy nincs-e kardiológiai akadálya a beavatkozásnak.

Kőképződésre hajlamosító tényezők:

• nem: a nők 20%-át, a férfiak 8%-át érinti;
• kövérség, telített zsírokban gazdag, eltúlzott táplálkozás;
• rapszodikus étkezés, amely nem teszi lehetővé, hogy az epefolyadék teljesen kiürülhessen az epehólyagból;
• magasabb életkor;
• várandósság (a megváltozott hormonális egyensúlynak és a megnövekedett méhnek az epehólyagra gyakorolt nyomása miatt);
• magas ösztrogéntartalmú fogamzásgátló szedése (ez a modern tablettákra már nem jellemző);
• cukorbetegség;
• májzsugor, májgyulladás;
• vékony- és vastagbélbetegségek;
• genetikai hajlam.