Erósz, a Vágy istene

Erósz folyamatosan bennünk él

Erósz nem akkor születik meg, amikor egy ember szerelmes lesz, vagy érzéki izgalom járja át, hanem folyamatosan bennünk él, és bármikor bárkire, bármire, bármilyen intenzitással ráirányíthatja azt az érzés, hogy az én és a másik nem válik el egymástól, hogy én nem vagyok teljes, valami hiányzik belőlem, és a Teljességünknek erre a hiányzó részére, a Másikra, az Egészre valami olthatatlan vágyódással vágyakozom. Erósz érzelmi munkája pedig pontosan az, amit egy szerelmes érintés vagy egy izzó naplemente is létrehoz bennünk: a megszokott valóságnak egy addig ismeretlen, a hétköznapit messze meghaladó dimenziója nyílik meg előttünk, amely dimenzióban magunkat is, a másikat is, gyakran az egész világot is mintegy elvarázsolva, a megszokott énünkből, identitásunkból kiemelve tapasztaljuk meg.

Az érzéki tapasztalat nem elég

Érzéki tapasztalat nélkül lemaradunk az élmény teljességéről, de lemaradunk akkor is, ha az élményt pusztán érzéki tapasztalatként éljük meg. Ha nem tudunk túl látni az érzéki élmény szűk dimenzióján, a vágy foglyul ejt bennünket, és birtokolni, folyamatosan ismételni akarjuk majd az élményt. Az pedig már nem a teljességhez vezet, hanem megrekedéshez, a tudat lefokozásához, végső soron pedig a szenvedéshez.

Nélküle nincs értelme az életnek

Erósz a Vágy istene, aki arra törekszik, hogy mozogjon, növekedjen, állandó energiaáramlást tartson fenn, találkozzon a világ minden mikro- és makroméretű, látható és láthatatlan részletével, megismerje azt, belehatoljon mindabban, és befogadja mindazt, ami nem ő, egyesüljön és azonosuljon vele. Létezésének további, még differenciáltabb formáit hozza létre, amely formákkal és részletekkel újrakezdheti az újraegyesülésnek ezt az eksztatikus, véget nem érő táncát.

Ilyen értelemben Erósz valóban a szerelem és a szexualitás istene is, hiszen ezt az egyesülni vágyást legintenzívebben a szerelem állapotában éljük meg. De Erósz táncol körül bennünket akkor is, amikor gyermekünket magunkhoz öleljük, amikor fürdünk a tengerben, amikor beleolvadunk egy naplemente izzásába, amikor az olimpián a Himnusz szól, amikor értelmünkkel a világ rejtelmeit kutatjuk, amikor táncolunk vagy zenét hallgatunk, amikor barátunkkal beszélgetünk, és amikor átjár bennünket a létezés boldogsága, az önmagunkból a más, a másik felé való törekvés késztetése, a világgal való testi-értelmi-érzelmi érintkezés, találkozás és egyesülés vágya.

Erósz nélkül nem lehet élni. Hogy a Teljesség a miénk lehessen, az élet legapróbb részleteibe is szerelemesnek kell lennünk… a részletekbe viszont egy kozmogonikus (a világmindenséget átható - a szerk.) őserő védelme nélkül könnyen beleragadnánk.

Ezért van az, hogy Erósz nélkül nem lehet élni…