Hajbeszéd - 2. rész

Az előző részből kiderült, mit üzen a kopaszság, mennyit számít egy jól eltalált paróka és hogy mennyiben befolyásolja a választott hajszínünk a személyiségünket – megtudtuk azt is, mi mindenről árulkodik a nekünk tetsző hajviselet. Nem véletlen tehát, hogy bizonyos hajszínt vagy frizurát egyáltalán nem tudsz elképzelni magadon!

Sokszor előfordul, hogy a körülöttünk élők véleménye befolyásolja, szívesen viseljük-e az adott frizurát?

Hogy szívesen hordjuk-e úgy a hajunkat, amilyen, nagyban meghatározza, hogy jól érezzük-e magunkat abban a szerepben, amit környezetünk a hajszínünkhöz, hajviseletünkhöz társít. Bár a példa nem a frizurákhoz kötődik, mégis nagyon érzékletes: a férjem mindig is személyautót vezetett, és egy udvarias, városi vezetési stílust sajátított el. Egyszer átült egy nagyobb terepjáróba, és a maga megszokott módján közlekedett – a többi autós egyszerűen nem tudta hova tenni, hogy miért akarna bárkit is maga elé engedni egy dzsip, amikor a terepjárósok általában erőszakosan vezetnek. Ugyanígy működik ez a hajnál is: mutatunk valamit a környezetünknek, ami alapján a többiek számítanak valamire, amit nekünk „illik” teljesítenünk.

Ezek az elvárások csak a haj színéhez társulnak?

Érdekes módon bizonyos helyzetekhez nehezen tudunk elképzelni egy-egy frizurát. A fontos alkalmakkor például mindenki feltűzi a haját, gondoljunk csak bele, hány menyasszonyt vezetnek kiegendett hajjal az oltár elé! Általánosságban az terjedt el, hogy a nagy eseményeken alkalmi, a hétköznapitól eltérő frizurát kell viselnünk.

A sztereotípiák természetesen nemcsak a hajszínekre vonatkoznak, hanem a különféle hajviseletekre is. Hiába áll jól, és hiába teszi derűssé az arcát valakinek, ha két copfba fonja a haját, mégsem tanácsos ilyen frizurával dolgozni járnia, ha azt szeretné, hogy komolyan vegyék a munkahelyén.

Már első ránézésre lehet tudni a másikról, hogy nagyjából mennyi időt fordít a hajára, ami alapján szintén sok mindent leszűrhetünk. Van, aki csak megmossa, megfésüli a haját és vizes hajjal indul útnak (persze csak nyáron), más viszont órákig képes sütögetni, ondolálni, kreppelni a haját. Míg ez egy modell esetében egyáltalán nem meglepő, sőt, mondhatni alapvető követelmény, addig egy hétköznapi foglalkozást űzőre akár rossz fényt is vethet, hiszen azt a benyomást kelti, hogy túl sokat törődik a külsőségekkel, és nagyon ad a látszatra. Ezek természetesen csak sztereotípiák, és egyáltalán nem törvényszerű összefüggések, a köztudatban mégis nagyon élénken élnek.

Ahogy az esküvőn a feltűzött haj megszokott, úgy a kismamák körében gyakori a rövidre vágott, vagy legalábbis az összefogott haj.

Ennek nagyrészt praktikus okai vannak, hiszen egy pici baba mellett rengeteg teendője van az anyukának, és sokszor nehéz beilleszteni közéjük a hosszú haj mosását, szárítását. A gyerekeknek nagyon kellemes élmény belekapaszkodni a mama hajába, viszont a felnőtteknek ez kevésbé örömteli.

Mégis azt gondolom, hogy érdemes megtartani a korábban megszokott frizurát, legfeljebb sokkal gyakrabban kell összefogva, feltűzve hordani. A hajunk összefogása például egyfajta összeszedettséget, koncentrációt is jelent, amire nagy szüksége van a kismamáknak az újdonsült családtag mellett.

A hosszú haj mindig is a vonzerőt szimbolizálta, és fontos része volt a női fegyvertárnak. Amikor a kicsinkkel vagyunk, tényleg ajánlott összefogni a hajunkat – hiszen akkor a babánkra és nem csáberőnkre figyelünk elsősorban – viszont amikor végre kettesben maradunk a párunkkal, a kiengedett hajjal is erősíthetjük nőiességünket. Ráadásul a hosszabb – akárcsak vállig érő – frizura egészen más és sokkal nőiesebb, kecsesebb gesztusokat is hoz magával, mint a fiúsra nyírt haj.

Miről árulkodnak a hajgesztusok?

Akárcsak a hajszínnel vagy frizurával közvetített üzeneteket, ezeket is értjük és használjuk, csak épp nem szoktuk szavakba önteni a jelentésüket. A legtipikusabb női hajgesztus a haj pödörgetése, ami többek között azt jelenti, hogy az illető nincs épp a helyzet magaslatán, és magából próbál egy kis erőt meríteni.

Nemtől függetlenül, ha van a hajunkban bármi, amivel elégedetlenek vagyunk – például egy rakoncátlan forgó – azt gyakran megérintjük és igazgatjuk olyan pillanatokban, amikor zavarba jövünk, izgulunk vagy épp nem mondunk igazat. Tudat alatt a célunk ilyenkor az, hogy helyre tegyük, ami nem egészen tökéletes, és reménykedünk abban, hogy szavainkkal is el tudjuk kendőzni a füllentést vagy a bizonytalanságot.

Bár mindenki látja a hajunkat, akivel csak találkozunk, sokkal kevesebbeknek engedjük meg azt, hogy hozzá is érjenek, az ugyanis meghitt viszonyt feltételez. A főemlősöknél elterjedt szokás, hogy előszeretettel kurkásszák egymást az egyedek, és akit a legtöbben kurkásznak, azt övezi a legnagyobb tisztelet, az rendelkezik a legmagasabb státusszal a körükben. Mi, emberek pénzt fizetünk a fodrásznak azért, hogy „kurkássza” a hajunkat, a nála tett látogatások gyakoriságával pedig státuszunkról küldünk üzenetet a körülöttünk élőknek.

Ezek után már értem, miért vártál parókában. Nagyon izgalmas lehet kimondottan arra figyelni, hogyan reagál a környezet a hajviseletünkre.

Igen, ez így van! Ha valakinek alacsony az önértékelése, gátlásos és egy kis megerősítésre vágyik, azt arra szoktuk kérni, hogy vásároljon magának olyan parókát, amilyen frizurát semmi pénzért nem készíttetne magának a fodrásszal. Az így születő figurát el is szoktuk nevezni, majd olyan szituációkat alakítunk ki a számára, amelyekbe az illető paróka nélkül sose menne bele (például kacér flört egy férfival, pályázat különféle állásajánlatokra stb.)

Mindannyiunknak érdemes lenne tenni egy próbát, hogy lássuk, milyen határozottá tud tenni egy jól megválasztott paróka. Bár mi éljük át a különféle helyzeteket, nem vesszük túlzottan komolyan a visszajelzéseket, hiszen azokat „parókás énünk” kapja. Mivel ilyenkor lazábban viselkedünk, általában könnyebben jövünk ki a legfurcsább szituációkból is, aminek sikerélményéből sokat meríthetünk, és nagyobb magabiztosságra tehetünk szert, amit aztán hétköznapjainkban kamatoztathatunk.