Misztikus állatok nyomában

Bálám szamara

A vallási írásokban Bálám szamara gazdája parancsszavai helyett, a Kánaánba vezető utat mutató angyalnak engedelmeskedett. Igen ám, de Bálám, a jövendőmondó nem látta jótevőjüket, ezért szamarát háromszor is megbüntette csökönyösségéért.

„Ekkor az Úr megnyitotta a szamár száját, és az állat emlékeztette gazdáját a korábbi hűséges szolgálataira, és keserűen panaszkodott a durva bánásmód miatt. Hirtelen Bálám számára is láthatóvá vált a kezében kivont karddal előtte álló angyal...”

A muzulmánoknál is létezik h asonló példázat

„A 622. esztendőben, midőn Mohamed, a könyörületes szívű Isten, Allah prófétája Mekkából Medinába menekült, kísérőivel egyetemben dühöngő homokviharba került. Estefelé a karaván rábukkant egy sivatagban álló kútra, és a kimerült, szomjazó lovak a vízhez vágtattak. A próféta visszaszólította őket, de csak öt kanca fordult vissza kötelességtudóan. Mohamed megáldotta az engedelmes lovakat: Abbajahot, Szaglavijahot, Kuhajlahot, Hamdanijahot és Hadbahot. Mindegyiküknek a nyakára helyezte hüvelykujját, ahol azonmód kis sörényforgók nőttek. Az ilyen kereszt formájú forgókat még manapság is a próféta hüvelykujj-jelének nevezik, az ilyen jelöléssel ellátott lovakat különösen nemes vérvonalúnak tekintik.”

A mitológiában szereplő keverék, képzeletbeli lényeknek kettős szerepük van: összekapcsolják a különféle állatok jelképes erőit, ugyanakkor a két fajból létrehozott hibridek a lét alapvető egységét szimbolizálják. Az esetek többségében a keverék lények pozitív jelentést hordoztak. Így nemcsak segítették az embert a sötétség erői ellen folytatott küzdelmében, de az istenek hírnökei és a bölcsesség kútfői is voltak.

• Az emberfejű, bikatestű, oroszlánlábú és sasszárnyú szfinx alakjában a négy elemet szimbolizáló négy lény egyesül. A szfinx a legmélyebb bölcsesség tudója volt, és az emberi lét megfejthetetlenségét jelképezte.
• A szatírok, az erdei szellemek Dionüszosz - a mámor, a bor és a zene görög istene - félig ember-, félig kecskealakú kísérői. Eredetileg az emberi természet amorális, lusta és élvhajhász oldalát jelképezték, de később a keresztény Euróbában az ördöggel azonosították őket.
• A legenda szerint az emberfejű madarakként ábrázolt szirének csodálatos éneke elbűvölte és vesztükbe kergette a hajósokat. A köldöktől lefelé halfarokban végződő sellők, az idealizált, megfoghatatlan női szépség, ugyanakkor a hiábavalóság és az állhatatlanság szimbólumai.
• A félig ember-, félig lótestű kentaurok az ember féktelen, törvényt nem ismerő, ösztönös oldalát jelképezik. A görög művészetben a kentaurokat gyakran Dionüszosz hátasaiként ábrázolták, ami szilaj és fékezhetetlen természetükre utalt. Kheirón, a legszelídebb kentaur azonban a természetben rejlő gyógyerőt szimbolizálta. Mint ügyes nyilas, a természet nemzőerejének jelképe lett. (David Fontana: A szimbólumok titkos világa) 

Az ókori istenségeket nemcsak saját, hanem kedvenc állatkísérőjük csodálatos képességei is halhatatlanná tették. Aszklépioszt (a római mitológiában Aesculapius a megfelelője), a gyógyítás művészetének görög istenét – a ránk maradt antik szobrok tanúsága szerint – legtöbbször egy kígyó által körülgyűrűzött botra támaszkodva ábrázolták. Mielőtt a bot köré tekergő kígyó és Aszklépiosz neve egybeforrt volna, a csúszómászó Egyiptomban hosszú ideig Thot isten szent állataként volt ismert. A kígyók az egész Közel-Keleten a gyógyítást és a termékenységet jelképezték.