A mágikus ékkő meséje

Az egyik ősi indiai hagyomány szerint a Ko-hi-noor gyémántot (ejtsd: kohinúr, amely a világ legrégebbi, 106 karátos ékköve) több mint ötezer éve találták. E mágikus eredetű drágakő legendáját a régi szanszkrit írásokban is nyomon követhetjük. A legenda azt állítja, hogy az ékkő nem földi eredetű, hanem egyenesen a napistentől származik.

A napisten gyémántja

Ekkoriban élt tehát Gudzsarát városában a Jádavák nemzetségének királya, aki a napistent, Szúrját imádta. A napisten egy Napként szikrázó ékkövet, a Szjamantakát viselte a nyakában. Szúrját annyira meghatották a király imái, hogy egy alkalommal, amikor személyesen ellátogatott hívéhez, neki ajándékozta az ékkövet. A király ekkor Dváraka városába ment, ahol Krisna és Visnu istenek földi megtestesülései éltek.

Amikor a király a nyakába akasztotta a sziporkázóan szép ékkövet, a város lakói azt hitték, hogy maga a napisten jött el hozzájuk. A király egy templomban helyezte el a drágakövet, ahol a hívők imádkozhattak hozzá. Azt tartották, az ékkőnek akkora ereje van, hogy naponta aranypénz terem körülötte. Ahol pedig őrzik, abban az országban többé nem lesz éhínség, betegség és szegénység.

Ekkor azonban nem várt, de jellegzetesen indiai, eposzi bonyodalom támadt. Az ékszert ugyanis nem kisebb személyiség akarta a magáénak tudni, mit maga Krisna. Utasította a királyt, hogy adja át a követ a Jádavák vezetőjének, vagyis Krisna nagyapjának. Ő azonban nem teljesítette a kérést, helyette a saját öccsére bízta a követ.

Harc a kőért

A fiú vadászni indult az erdőbe, ahol egy oroszlán megtámadta és megölte, majd az állat a követ a barlangjába vitte. Élt az erdők mélyén egy félig emberi lény, akit a "medvék királyaként" emlegettek. Ahogy tudomást szerzett az esetről, a barlanghoz sietett, megölte az oroszlánt, és magával vitte az ékkövet.

A városbeliek eközben Krisnát kezdték gyanúsítani a király öccsének meggyilkolásával, ezért Krisna a fiú keresésére indult, így jutott el a "medvekirály" tanyájához. Az erdei lény ugyan Visnu hívének számított, ám ezúttal nem ismerte fel a másik istent, akivel viaskodni kezdett az ékkőért. A harc 28 napon át tartott, végül Krisna lett a győztes. A "medvekirály" számára csak ekkor világosodott meg, hogy ki is áll előtte. Ekkor engesztelésül nemcsak a követ adta át Krisnának, hanem felajánlotta neki a lánya kezét is, amit az visszautasított. Krisna visszaadta a követ a királynak, aki hozzáadta feleségül a lányát. Később azonban a királyt Krisna távollétében meggyilkolták, az ékkő pedig elkerült a városból.

Híres uralkodók őrizték?

A népszerű krónikaírók, a királyokat szórakoztató mesemondók persze nem tudtak belenyugodni abba, hogy ilyen gyorsan és egyszerűen veszett nyoma az ékkőnek. A legendák úgy tartják, hogy híres uralkodók kincseskamrájukban őrizték a napkirály kincsét. A drágakövet sokan gyémántnak vélték, de voltak, akik azt gondolták, hogy ez lehet azonos a későbbi Ko-hi-noorral. A világ legismertebb gyémántja ugyanis a hagyomány szerint először Uddzsain városában bukkant fel, majd a málvái Parmár-dinasztia kezébe került. Tőlük szerezte meg a 14. században Delhi szultánja.

Más hagyományok szerint azonban az ékkő rubint lehetett, amelyet ugyancsak meg nem erősített misztikus mesék szerint Kr. e. 3200-ban, egy folyó medrében találtak.

Bármilyen sok igazságot takarjon is az indiai múlt mesésen kavargó, legendás köde, az ékkő regéjében számos olyan vonatkozást találhatunk, amelyek visszaköszönnek a Ko-hi-noor későbbi történetéből.