Civilizáció a tenger mélyén: valóban létezett?

Graham Hancock a Mélység titkai című kötetében feltételez egy nagyjából 120 méteres tengerszint-emelkedés és globális éghajlatváltozás következtében a világtengerek mélyére süllyedt, prehisztorikus civilizációt. Elmélete iránt jóindulatúan érdeklődő vagy éppen egyetértő tudósok segítségével, nemegyszer maga is tenger alá merülve próbálja felderíteni a szárazföldi partvonal több évezredes változásait. Kutatásairól írta meg könyvét is.

Hitelt érdemlő mítoszok

Hancock hitelt érdemlőnek tartja az emberiség közös mítosz- és legendakincsének állításait, ezzel a szemléletével természetesen nincs egyedül. Az ókori mítoszok meglehetős egyértelműséggel tesznek tanúságot az egykori világméretű pusztulásról, amelyet mi csak özönvíztörténetként ismerünk. Úgy tűnik, hogy a különböző kultúrákban feljegyzett mítoszok nem kisebb-nagyobb helyi árvizek felnagyított emlékeiről, hanem valóban világméretű, közös katasztrófáról szólnak. Ezeknek az elbeszéléseknek csak egyike az Atlantisz pusztulásáról szóló történet.

Nehéz feladat a tenger alatti kutatás

A régészet szóról térképek, romok, sírok, kerámiák és persze kincsek jutnak elsőként eszünkbe. Az emberkéz alkotta, víz alatti emlékek kutatása azonban véletlenszerű észlelések, hitelt kapott helyi szóbeszédek nyomán kezdődik el. A kutatás lehetőségeit erőteljesen korlátozza a merülés mélysége és lehetséges ideje, a tenger áramlásai, ragadozói, a gyér megvilágítás, a víz alatti objektumok ki- és bejáratainak ismeretlensége, esetleges instabilitása, a víz alacsony hőfoka, a búvárok egymásra utaltsága és korlátozott mozgása. A megbízhatóbb ún. C14-es számú kormeghatározáshoz szerves, széntartalmú anyagra van szükség, amit nemegyszer a tengerfenékről kell kinyerni. Mindemellett az eredmények értékelésénél elengedhetetlen a kutató búvár és más tudósok együttműködése, adott esetben szakmai ellenérveik figyelembevétele is.

Az értékeléshez a szárazföldi analóg jelenségek megkeresése, az összefüggésekre való rádöbbenés a Hancock-féle kutatás egyik módszertani alapja. A régész Máltától Dél-Indiáig és Japánig következetesen kereste azokat az építészeti jellegzetességeket, amelyeknek előzményét, analógiáit kutatta a tengerben. Mindezek az észlelések az egykor létezett, de mára víz alá került prehisztorikus nagy kultúra bizonyítékai a szemében.