Mindörökké együtt! De mégis hogyan?

Egyszer csak el kezditek egymás hibáit elviselhetetlennek érezni, és bekövetkezik a házasságok réme, az unalom, az elhidegülés. Boros András pszichológus régóta foglalkozik a partnerkapcsolatok, a házasság pszichológiájával, a témáról őt kérdeztük.

Elixír: Sokan úgy vélik, az idő múlásával egy házasság óhatatlanul elszürkül. Mennyiben segíthet, ha a pároknak apró kis hagyományaik, közös szokásaik vannak?

Boros András: Életünk egyik nagy veszélye a megszokás. Az, ha látjuk, hogy a másik ugyanúgy reagál dolgokra most is, mint tegnapelőtt, és ebből azt gondoljuk, hogy aztán holnapután is ugyanígy fog. És valóban, a megszokott helyzet megszokott viselkedéshez "segít" minket. Ugyanakkor állandóan változunk is, hiszen a személyiségünk folyamatosan fejlődik. Ha egy kapcsolat olyan környezetet tud biztosítani, amiben változhatunk és a fejlődés véghezvihető, akkor elérte a célját. Ezért tartom fontosnak azt, hogy legyenek olyan szokatlan helyzetek a mindennapi életben, melyek módot nyújtanak arra, hogy elgondolkodjunk, hogyan élünk, és lehetőségünk legyen a másikban észrevenni a másságot, a változást. Ilyennek gondolom azt például, ha valaki útban hazafelé látja, hogy virágot árulnak, és erre azt gondolja, hogy visz a feleségének egy csokrok, holott máskor nem szokott. Vagy pl. ha a feleség elhatározza, hogy bár csak szerda este van, de akkor is valami finomat, különlegeset főz a férjének. Ezek olyan helyzetek, melyekkel ki lehet mozdulni a megszokásból.

Elixír: Gyakran előfordul, hogy külső személyek, családtagok, barátok szólnak bele a kapcsolatba. Vajon az már a széthúzás jele, ha az ő véleményükre hallgatunk?

Boros András: Ez a konfliktusok kezelésével függ össze. Ha az anyóst, a barátokat arra használjuk, hogy a meglevő hatalmi harcot folytassuk, majdnem biztos, hogy nem fogjuk megtalálni a mindkettőnk számára kielégítő megoldást. Ha egy pár abban gondolkodik, hogy meg próbál döntőbírókat keresni a rokonok, barátok közt, akkor eleve rosszul fogja fel a konfliktusmegoldás útját. Persze az nem baj, ha nyitottak vagyunk arra, hogy mások mit gondolnak a kapcsolatunkról, hogy látnak minket, de ne felejtsük el, hogy a megoldásokat nekünk magunknak kell megtalálnunk! Nem az az elsődleges, hogy a világ mit szól a kapcsolathoz, hanem, hogy mi ketten mennyire érezzük jól magunkat benne.

Elixír: Mi a véleménye a féltékenység szerepéről? Sokan úgy gondolják, hogy aki nem féltékeny, az nem is szereti a másikat. Van-e egészséges féltékenység?

Boros András: Azt hiszem, ez a szó sok mindent jelenthet. Jelentheti például azt, hogy féltem a kapcsolatot. Szerintem normális dolog, ha a másiknak a kapcsolatból kifelé vezető szándékai, vágyai, tettei rossz érzéseket keltenek bennem. És az is, hogy ha ezeket szóvá teszem, hiszen a másikat arra akarom felhívni, hogy a szövetségünket tartsa meg. Ugyanakkor elképzelhetetlen számomra, hogy valakinek csak azért, mert házasságot köt, együtt él vagy együtt jár a párjával, többé eszébe sem juthat, hogy vannak más nők és más férfiak is a világon.

A féltékenységnek éppen abban látom az egyik nagy kockázatát, hogy ha félelmünkben túlzottan magunkhoz kötjük a másikat, nem engedjük meg neki, hogy ezek a természetes vágyai meglegyenek, egy idő után rabságban fogja magát érezni. Érdemes a másiknak megadni a szabadságot abban, hogy egyéni döntéseket hozzon, nem szabad sarokba szorítani, manipulálni, de érdemes szóvá tenni, ha olyasvalamit tesz, ami nekünk esetleg rossz.

Úgy vélem, hogy hosszú távon az a jó stratégia, ha nincsenek igazi, nagy titkok. Ha partnerünkkel megfelelő a kommunikáció és meg tudjuk vele értetni, mit jelent nekünk, ha látjuk, másra vágyik, akkor szerintem ez a legtöbb és a legjobb, amit tehetünk. Ha egy ember ki akar lépni egy kapcsolatból, úgyis megteszi. Viszont nehogy úgy járjunk, hogy éppen csak sétálni akart egyet, de mi bezárjuk az ajtókat, ahol még vissza tudna jönni. Persze vannak olyan helyzetek, amikor nem mondjuk el a másiknak, amit észrevettünk. Ha viszont húsba vágó kérdésről van szó, ragaszkodjunk ahhoz az elvhez, hogy mi tudunk egymásról, és nemcsak én tudok terólad, hanem te is tudsz énrólam - hiszen ettől kapcsolat a kapcsolat.