|
|||||||||
Milyen az idei köröm-módi?
2010-03-10 09:40:00
A március 7-én megrendezett Körmösnapon több mint 2000 műkörmös szakember vett részt, akik az amerikai Lynn Lammerst és az ukrán Valentin Denisenkot üdvözölhették sztárvendégként.
Lynn Lammers az előadások során betekintést engedett az amerikai körömdivat világába és az érdeklődők számára bemutatta, hogy milyen a legfrissebb trend az óceán túlsó partján. Specialitása az újfajta francia körömépítés, és emellett mestere a „stiletto”, más néven hegyes köröm építésének, illetve a csillámos-színes díszítéseknek is. Valentina Denisenko a háztető alakú (edge) körömforma feltalálója. Természetesen a rendezvény ideje alatt is, egy csipkés edge köröm építésével rukkolt elő, mely elsöprő tetszést aratott a szakemberek és laikusok táborában egyaránt. Gyorsaságával és precizitásával szintén lenyűgözte a résztvevőket. Az előadások között, a műköröm alapanyagok területén hazánkban piacvezető Crystal Nails iránymutatást adott az idei év újdonságaival kapcsolatosan, mely várhatóan meghatározó lesz a körömdivat piacán. Megtudhattuk, hogy az év terméke a gumizselé lesz, melynek zsenialitása a rugalmasságában rejlik. Így búcsút inthetünk a véletlenül letört műkörmöknek, igaz csak április után, amikor piacra kerül a várva várt csoda!
Címkék: körömépítés, tavasz, színes, díszítés
cikkajánló
|
||




megosztás














