A vallások történetében egyidősek a női és férfi istenségek, de az idők folyamán szerencsére sohasem felejtettük el, hogy az élethez mindkét pólus egyformán szükséges.
A legszentebb misztérium volt
A vallások történetében egyidősek a női és férfi istenségek. A matriarchátusban értelemszerűen női, míg később férfi főistenek uralkodtak, de sohasem felejtődött el, hogy a teremtéshez és az élethez mindkét pólus egyformán szükséges. Az isten és az istennő egyesülése a legszentebb misztérium volt. Az istennőkultuszokban imádat tárgya volt a nő. A szertartások során a papok és papnők eljátszották, bemutatták a hívek előtt az isteni nászt, amely mágikus aktus volt az életért, a termékenységért és a bőségért, senki nem látott benne pornográfiát.
A bűnre csábítás jelképe
A kereszténység szemében mindez undorító pogány szokás volt. Puritán felfogásuk minden földi örömmel szembefordult. Az első századokban megjelent a szűztől születés dogmája, és a szüzesség a szellemi tisztaság szinonimája lett. A nő a bűnre csábítás jelképévé vált. Mindennek hatását a keresztény kultúra a mai napig nem heverte ki teljesen, elég ha csak a nők társadalmi-gazdasági elfogadottságára, terheire gondolunk, és ez a fejlett országokra is igaz.

A szexualitás isteni eredete
Szinte minden olyan társaság, amelyik szembeszállt a keresztény dogmákkal, zászlajára tűzte a nő és a nemiség kérdéseit. Sajnos a legtöbbször nem túl okos módon. A középkor folyamán folyamatosan megjelentek kisebb-nagyobb vallási csoportok, amelyek az ókori vallásokhoz hasonlóan a szexualitás isteni eredetét próbálták hirdetni. Némelyik egészen mókás lehetett, mint például az a csoport is, amelynek tagjai - Isten dicsőségét hirdetendő - télen-nyáron a nemi szerveket szabadon hagyó ruhákat hordanak. Ám az egyháznak nem volt humorérzéke, és az inkvizíció kezére kerültek. Megjelent persze a meztelenség és a nemi aktus a templomban is, de a legtöbbször fekete misék és egyéb sátánista külsőségek között, ami ahelyett, hogy fölemelte volna a testiséget, az egyháznak adott igazolást annak démoni voltáról. Ezek a dogmák egészen a XX. század elejéig tartották magukat.
Címkék: istennő, misztérium, szentség, csábítás, középkor, dogma, egyház, nőiesség