Szerelem: az élet gyönyöre

Ha képes vagy a tudatos szerelemre, akkor megfigyelheted, hogy a szerelemből hiányzik az elme, hiányzik az ego; a szerelemben feloldódnak a korlátok, a személyek, még az egyének is. Ha szerelmes vagy, a racionalitást feledve a végleteket éled: egyik pillanatban nevetsz, és az egész világot a válladra veszed, ám a következő pillanatban - mert a szerelmed épp elfordult tőled - már szorongva, rettegve, a plafont bámulva heversz az ágyadban.

Csak a pillanatnak élsz

Ha szerelmes vagy, elfelejted az elméd, az egód diktálta elveket: nem törődsz a múlttal s a jövővel, csak a pillanatnak élsz. Ekkor megtapasztalod a Most megélésének csodáját, épp csak mivel a szerelem hatására öntudatlan leszel, nem tudsz tudatosan cselekedni: a szerelem elröpít a megvilágosodás kapujába, ám szinte sosem tudsz belépni az ajtón - pedig az nincs bezárva -, mert a kitárulás pillanatában elvész a tudatosságod. Ráadásul a szerelemben nemcsak te, de a szerelmed is eltűnik: amikor szerelmes vagy, csak az első pillanatban látod a másikat, utána már ő sincs veled!

Bizony, amikor szerelmes vagy, nem tudsz magadról, és nem tudsz a másikról sem: nemcsak a te egód és elméd, de a másik egója s elméje is elvész. S most a bölcs már fel is teszi a kérdést: ha senki emberfia nincs jelen a szerelemben, akkor kibe is vagyok szerelmes?

A válasz egyszerű, de emberi elmével nehezen érthető, mivel a Szerelemnek - mint minden igaz csodának, ami megszületett és velünk él itt, a felhők és a csillagok alatt - nincs szüksége okokra, nincs szüksége irányra, célra, objektumra! Az általános közhiedelemmel ellentétben a Szerelemnek nincs tárgya. Ha megfigyeled a szerelem születését, észreveheted a kialakulásának pillanatát. Ez gyakran villámcsapásszerű - egyszer csak megpillantasz valakit az utcán, egy étteremben, és csak állsz, mint akibe belécsapott a mennykő -, de megszülethet komótosan hömpölyögve is, mint a dagály, amelynek lassan emelkedő hullámai megállíthatatlanul elmosnak mindent, mit útjába vet végzete: egyszer csak máshogy pillantasz egy régi barátodra, egyszer csak máshogy érzel egy régi kollégád iránt.

A létezés teljessége

Ám ez csak látszat, csak a mindent megmagyarázni akaró elméd, egód trükkje. Azért hiszed azt, hogy te a "másikba" vagy szerelmes, mert abban a pillanatban oldódtak fel a korlátaid, abban a pillanatban élted meg önmagad a létezés teljességében, amikor a másikat megláttad. Azért érzel szerelmet a másik iránt, mert jelenléte, kisugárzása, lényének rezgése volt az, ami benned kinyitotta a szíved lezárt kapuit.

Az a frenetikus élmény, az a katartikus pillanat, amelyet szerelemnek nevezel, valójában az a gyönyör, amit akkor érzel, amikor megéled magad az emberi elméd, az egód korlátai nélkül. Tudom, első hallásra hihetetlennek hangzik - ne is hidd el! -, de a Szerelem éppúgy belőled fakad, mint minden más ebben a világegyetemben. A Szerelemnek nincs köze az egóhoz, nincs köze az elméhez, mert hát megszületésével eltünteti mindkettőt, sőt, a szerelemnek még az imádott nőhöz vagy férfihoz sincs köze, mert eltünteti azt is.

Amikor szerelmes vagy, csak a Szerelem létezik, és semmi más. Ha a szerelmet másvalakihez kötöd, akkor a szerelem elmúlik, akkor a szerelem egyszer csak elpárolog, mint hópehely a tavaszi napsütésben. Ám a tudatos létező Szerelme örök, sosem múlik el, mert nincs köze semmihez, csak a létezéshez, csak a Mindenséghez. Márpedig a lét mindig létezik, a Mindenség örökké megnyilvánul, örökké lüktet - formát vált olykor, de mindig van.

Feloldódás a másikban, feloldódás önmagadban

A legtöbb ember elszontyolodott, amikor először meghallotta mindazt, amit fentebb elmondtam. Bánatosan kérdezték, hogy: "Ha ez igaz, akkor egy tudatos ember nem lesz szerelmes senkibe? Akkor a tudatos emberek nem is képesek szerelemmel szeretni egymást, mert hát megélik a mindenség Szerelmét? Akkor a tudatos ember nem tud engem szerelemmel szeretni, és én sem tudom majd a másikat szerelemmel szeretni?"

Ugyan, dehogyis! Sőt, aki megéli a Szerelmet, aki tudatosan létezik, az tud csak igazán téged szeretni! Amikor egy létező tudatossá válik, megéli a Szerelmet, s maga lesz a Szerelem. Ennek hatására az egész világmindenség lüktet majd szívében, az egész létezést képes befogadni. Igen ám, de az ember éppúgy a világegyetem része, mint bármi más, az emberben éppúgy benne van a mindenség, mint bármi másban: a Szerelem ott lüktet benned is éppúgy, mint egy tudatos létezőben, épp csak nem tudsz róla, mert nem vagy tudatos.

De az, aki megélheti a Szerelmet, az akár benned is megélheti a Teljességet, akár benned is megélheti és lángra lobbanthatja a Szerelmet! Tehát az a tudatos létező, aki már maga a Szerelem, az irántad is érezhet szerelmet. Sőt, igazából csak a tudatos ember képes a Szerelemre, csak a tudatos ember adhatja kezedbe a szívét, adhatja oda neked önmagát. Mert hát ez a szerelem: feloldódás a másikban, feloldódás magadban. De ha csak az egód, ha csak az elméd korlátai között létezel, ha nem volt soha egyetlen tudatos pillanatod sem, akkor hogy tudsz feloldódni a másikban? Hát sehogy.

Mint hegyek mögül felkelő nap

Ha hagyod, hogy feloldódjanak az elméd, az egód korlátai, a szerelem rád köszönt, mint a hegyek mögül felkelő nap. Ebben a pillanatban odaadod magad a másiknak, odaadod magad a létezésnek. A legtöbb ember a párkapcsolatában nem ismeri a szerelmet, mert a legtöbb ember a társától csak kapni akar. De ha te valóban adni szeretnél, ha valóban meg akarod osztani önmagad, akkor sem tudod megtenni mindaddig, amíg nem éled meg azt, aki vagy. Az általános hiedelemmel ellentétben a párod szíve nem ajándékokra, hatalomra vagy az arany csillogására vár, csak arra, aki te vagy, csak te kellesz neki, semmi más.

Ha olvastad az eddigi írásaimat, észrevehetted, hogy mindig adok egy lágy keretet, egy nagyon halvány logikai láncot - ezáltal megérthetővé válik a megérthetetlen -, amelyet úgy oldok fel, hogy a bevezetés és a befejezés közé megpróbálom bepasszírozni a végtelent. Természetesen ez sosem sikerülhet - a végtelent a sorok között sosem, csak magadban, a szívedben fedezheted föl -, de ha a figyelmes olvasás után képes vagy nem figyelni, akkor megindulhatsz a saját utadon a saját végtelen teljességed felé. Most még azonban elhagytam ezt a nagyon finom szerkezetet is, hagytam, hogy a Szerelem összevissza csapongjon bennem, mert nincs oly tág keret, nincs oly lágy törvény, mely a szerelem korlátlan-őrült-isteni állapotát kifejezhetné. Ráadásul nincs oly korlátlan elme vagy tág tudat sem, amely a Szerelemet megérthetné. Az érzés felfoghatatlan, de megélheted szépségét, megtapasztalhatod gyönyörét. Arra kérlek csak, hogy ne törődj mindazzal, amit leírtam, ne törődj mindazzal, amit gondolsz az olvasás után: felejtsd el ezeket a sorokat, tárd ki a szíved, és hagyd, hogy az érzés a tiéd legyen, hagyd, hogy lángra lobbanjon benned a... a Szerelem.